Különös esetről számolunk be a thoughtsinmyhead oldal olvasóinak.

Leforgattak egy új magyar krimit. Nem ez a különös, hanem, hogy jó lett.

Emlékeztek, amikor hétévesen még írtatok levelet a Jézuskának, hogy mit hozzon karácsonyra? Feladtátok a levelet már novemberben (miután anyu valamiért ellenőrizte a helyesírást), és aztán két hónapon keresztül tűkön ülve vártátok, hogy vajon végre egyszer azt kapjátok, amit kértetek. Karácsony este meglátjátok a fát, alatta a becsomagolt dobozotoknak megfelelő méretei is vannak, majd mikor sorra kerül, letépitek a papírt, hogy aztán meglássátok: na, végre jó címre küldtétek azt a levelet. Valami ilyen érzés fogott el szombat este, mikor a Budapest noirt néztem. 2009-ben olvastam a Bűnös Budapest-ciklus első darabját, és azt gondoltam magamban végig, hogy bakter... ezt de jó lenne megnézni filmen is! De az akkori filmipar ismeretében riadtan húzódtam vissza szinte rögtön minden efféle megjegyzéssel, és próbáltam mélyen elnyomni magamban ezt az érzést. Kellett pár év, de aztán fellendült a magyar filmgyártás. Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is, és nyilván az utóbbi a fontosabb egy hatalmas presztízzsel rendelkező könyvsorozat első részének megfilmesítéséhez. Az egész gimis létemet végigkísérte ez a könyvsorozat, ezért aztán olyan elvárásokat építettem fel magamban, melyeket az időközben kiadott hírfoszlányok, majd trailerek még tovább emeltek, hiszen valljuk be: a casting és a trailerek látványvilága nem voltak túl meggyőzőek (szerintem ezzel nem vagyok egyedül). Aztán eljött a múlt szombat este, én pedig mint egy kisgyerek rohantam a fához, kinyitni az ajándékomat, ami kisebb változtatások után még szebben néz ki, mint a katalógusban, ahol megláttam. 

Igen, a Budapest noir egy frankó film lett. Azonban, nem mondanám, hogy túlságosan eredeti, mint ahogyan a könyv sem volt túlzottan az (persze, nem a történetre gondolok). Ez egy zsánerfilm, egy krimi, egy noire film, ami úgy építi bele történetébe az elvárható kliséket, mint ahogyan te egy bevásárlólista alapján pakolod tele a bevásárlókocsidat. Egy karcos hangú, magányos, de gyarló főszereplő, aki valami után nyomoz; eltérő egyéniségű női karakterek, akik valamilyen szinten segítik ebben; aláereszkedés az alvilág bugyraiba; mindenféle totálisan nem hétköznapi állapotában látható, hanem stilizált helyszín; szürkés megvilágítás; a társadalmi szintezettség különbségeinek megvillantása; SÖTÖBÖ. Tehát tartalmaz mindent, amit hasonló típusú filmek tartalmazhatnak, mégis miért lehet izgató számunkra? Mert nekünk még nem volt ilyenünk. De ha volt is, ilyen nem. 

Nézzünk meg pár dolgot közelebbről! Budapest 1936-ban. Én nem éltem akkor (Wow! No shit!), de a könyv olvasása, meg a Száray-törikönyv néhány képe segített abban, hogy jobban megértsem a hangulatát. Mit adott hozzá a film ehhez? Tulajdonképpen azt, amit vártam: most láttam, ahogy emberek mozognak ebben a díszletben, de nem érződik furcsának, nem idegen, nem azt láttam, hogy mindenki csak arra vár, végezzenek már a forgatással, aztán irány a Corvin plaza. Persze ehhez hozzásegít, hogy Budapest ma is igen erősen magában hordozza ugyanazt a hangulatot (legalábbis épületeiben), ami azt a kort jellemezte. Azonban ez még nem elég: a díszletezők, kellékesek igen aprólékos munkájára is szükség volt, és öcsém, megdolgoztak a - nem tudom, hogy pontosan mennyi - pénzükért. Mint egy éhes keselyű lestem minden utcasarkot, meg visszatükröződést, de nem láttam sehol egyetlen UPC reklámot sem. Helyette csak talpas cigit, festett színházplakátokat, macskakövet, old timer autókat nézhettem. A gettó valóban gettó volt, a rózsadombi villa valóban villa. A legnagyobb félelmem az volt, hogy a magyar filmekben általában tetten érhető igénytelenség itt is felüti rút fejét, és valahol megcsillan majd egy kombínó, de nem így lett. Másfél óráig Budapest 1936-ban volt ismét.

Másik nagy félelmem a casting volt. Amikor az első sajtóértekezletről olvastam, olyan szinten fagyott belém a vér, mikor Kolovratnik Krisztián neve feltűnt, hogy egyszerre akartam sírni és nevetni. Mármint most komolyan? Misi a Szuperbojzból (nem tudom, hogy írták végül a film címét, de nem is érdekel)? Persze nem az ő hibája, ha egy film alapvető elemeiben fos, de azért ő örökre Misiként maradt meg bennem, és szerintem bármely Dancsó-videó nézőben is. Na, hát... Kolovratnik egy rendkívül tehetséges Gordon Zsigmond. Én ezt nem akartam kimondani, és a filmben végig kerestem azt a pontot, amit majd jól kiemelhetek, hogy "nézzétek, mennyire túl játssza, meg, meg hogy beszél, meg...", de azt kell mondjam, pontosan belőtte a karaktert. Mostantól Nem Misi, hanem Gordon a szememben (bár gondolom, rohadtul nem érdekli, hogy egy no-name blogger mit gondol róla :D). Amin szintén felhúztam a szemöldököm, bár én olyat nem is tudok, az a Krisztina karakterét ért változtatások. Ugyebár a könyvben ő és Gordon egy igazi on and off relationship-ben élnek, de mindez nem sokat tesz hozzá a történethez. A filmkészítők úgy gondolták, hogy ez kevés lenne egy nagyjátékfilmhez, ezért Krisztinából egy erős, sokat látott fotóriportert kovácsoltak, aki emiatt rendesen kivehette a részét az nyomozásból. Nem tetszett az ötlet az elején, de megértem, és most már dicsérem is. Egy filmben sűríteni kell, és valljuk be, nem tudtuk volna annyira megszeretni Krisztinát, ha nem láttuk volna eleget a képernyőn. De hogy ne csak a karakterről beszéljek: Tenki Rékát én (nem tudom, mennyire szégyen, gondolom az...) nem ismertem, de itt olyan lenyűgöző alakítást nyújtott, hogy szívesen megnézem mostantól bármiben. Nézzük, ki van még... Hát természetes, hogy mikor Anger Zsolt feltűnt a színen, a nézőtér kollektív lelkületében elhangzott egy belső hangok által sugallt "Endre bá'". Igen, ő talán pont az az ember, aki nem fogja magáról soha lemosni - mert nem is kell - Endre bá' szerepét, de így nem is tudunk másként gondolni rá a film alatt. Megjegyzem, nem is nagyon segít benne, de Gellért karaktere egyébként is sok jellemvonásban hasonlít rá, szóval telitalálat volt. Lépjünk tovább... Ó, igen! Kellemes meglepetés volt, és talán a saját castingolási tehetségemet is megcsillogtatja, hogy amikor Szőllősyről olvastam a könyvben, végig Kulka János volt az agyamban. És no lám! Igen, Kulka pontosan azt az alakítást, azt a szintet hozta, amit elvártam tőle. De ne csak dicsérjek mindenkit... Én sajnálom, de Dobó Katát felejtsük már el! Erről csak ennyit akarok mondani, mindenki tudja, mire képes az a csaj.

A casting tehát (majdnem) tökéletes, az átalakított és az eredeti karakterekre is megfelelő színészeket választottak, és ami tovább emel a film fényén, a meglepetés cameók, amikről nem is mondok semmit, hadd lepődjön meg az ember. Bár annyit hadd említsek, hogy egy kis Budapest bár befért volna valahova szerintem. Ja, és ami a legerősebbé teszi a castingot az az, hogy én bármennyire hunyorítottam, csak nem láttam meg sehol Gesztesi Károlyt vagy Pindroch Csabát, sem a szokásos arcokat főszerepekben. 

Casting, hangulat, látvány a helyén, akciójelenetet ne nagyon várjunk azonban. Az egész filmben talán kettő mozgalmasabb rész van, ami azonban elfeledteti velünk, hogy a többi jelenetben csak emberek állnak egymással szemben, és beszélgetnek. Az egyik ilyen akció dúsabb jelenetben tűnik fel a könyvben megismert és szerethető Czövek, akit azonban személy szerint hiányoltam a továbbiakban. 

A történeten estek változások, amiktől tartottam, hiszen Kondor zseniális regényét így tartottam tökéletesnek, ahogy volt. Egy filmnek azonban jóval kisebb térben kell ugyanakkora hatást keltenie, így a mellékszálak elnyesése, és a főszál megváltoztatása teljesen elfogadható. Főleg, hogy már így is ismered a sztorit, mert olvastad. Tehát a változtatások sokban segítettek, pörgették az akciót, azonban az is igaz, hogy sokszor csak arra szolgáltak, hogy ne kelljen egy-egy jelenettel tovább bővíteni a filmet. Ezek néha feltűnően egyszerűbbé teszik újságírónk dolgát. Azonban volt, ami nagyon is sokat adott a történethez, de nem akarok szpojlerezni, a lényeg csak annyi, hogy ez kicsivel helytállóbb motiváció Gordonnak, hogy a végére járjon a gyilkosságnak a jól hangzó szalagcímnél. Ami azonban kissé erőltetett és szükségtelen addíciónak tűnt az a krimik végén elvárható nagy konklúzió jelenet lezárása. Nem mondok többet, nem akarom, hogy tudd, de te is furcsának fogod érezni, hidd el. 

A vetítés után megkérdeztem az alkotókat, hogy felmerül-e bennük a folytatás lehetősége, és azt mondták, ez csak is tőlünk, nézőktől függ. Nem tudom biztosan, hogy mit kéne éreznem ettől. Egyrészt ez egy barom frankó kis film volt, amit imádtam, de félek, hogy ennyi elég is belőle. Egyszer megkaptuk, jó volt, ne feszítsük tovább. Másrészt viszont ott vannak az első résznél még jobb történetek a sorozatban: Bűnös Budapest, Budapest novemberben stb., amiket látni akarok. Szóval ez egy nehéz kérdés, mert bőven láttunk már szégyenletes folytatásokat első részekhez, amitől itt azonban nem tartok, de lehet, hogy ennyivel kéne beérnünk. Mindenesetre, biztos, hogy elmegyek, ha készül folytatás, és valószínűleg hasonló véleménnyel leszek róla, mint most erről, szóval csak annyit tudok nektek mondani, hogy nézzétek meg ezt a filmet! Nekünk is van most már füstös, sötét, alvilági detektívtörténetünk, aminek minőségét a város iránti kapcsolatunk csak tovább fokozza.